Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Szlovákiában gyárthatják a Bentley-t

Szerző: Korsós Éva, – 2013-03-20 05:52:29

Az angol Bentley azt fontolgatja, hogy a gyár új luxusterepjáróját már nem Nagy-Britanniában, hanem Pozsonyban gyártanák.


 
A Volkswagen csoporthoz tartozó cég vezérigazgatója erről Londonban beszélt, megjegyezve: döntés még nem született. Wolfgang Schreiber hozzátette, hogy a következő hetekben el fog dőlni, hol gyártják majd a Bentley új terepjáróját.

A Bentley-ket jelenleg a nagy-britanniai Crewe-ban gyártják, de szóba jöhet a VW-csoport pozsonyi gyártóbázisa is, ahol egy új üzemben 2014-től terepjárók karosszériáját állítják elő.

A VW a többi autógyárhoz hasonlóan elsősorban az erőteljesen bővülő kínai keresletnek köszönheti jó teljesítményét.

A Bentleyket előállító vállalat működési eredménye tavaly 100 millió euróra szökött fel az egy évvel korábbi nyolc millióról, a bevételek 30 százalékkal 1,45 milliárd euróra nőttek. Tavaly a 4000 főt foglalkoztató nagy-britanniai központi gyárban 8510 autót szereltek össze, 22 százalékkal többet, mint 2011-ben. Az autók 87,3 százaléka ment külföldre, elsősorban Kínába és az Egyesült Államokba.

A Bentley fő piaca továbbra is az Egyesült Államok, ahol 2457 luxuskocsit értékesítettek. A második piac ismét Kína lett, ahol alig kevesebb, 2253 autót vásároltak meg a neves brit márkától. Nagyjából minden negyedik Bentley a kínai piacon talált gazdára tavaly - jegyezte meg a brit luxusautó-gyártó. Az ázsiai országban eladott Bentley-k száma 2011-hez képest tavaly 23 százalékkal növekedett. A harmadik legnagyobb számú értékesítés Nagy-Britanniában volt, a szigetországban 1187 Bentley talált gazdára.

A Bentley-t a német Volkswagen 1998-ban vette meg. A brit cég 1946 óta állítja elő Crewe-i gyárában a luxuskategóriás kocsik között is topmárkának számító járműveket, köztük zászlóshajóját, a Mulsanne limuzint.

(inforadio)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó