Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Strauss-Kahn megúszhatja

Szerző: Bneu Edina, – 2011-07-05 15:15:53

A New York-i ügyészség várhatóan ejteni fogja a nemi erőszak kísérletének vádját Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezér ellen.


A New York Post egy az ügyhöz közel álló, név nélkül nyilatkozó forrásra hivatkozva azt írja, az ügyészek már a két héten belül esedékes következő tárgyalás előtt megegyezhetnek a vád ejtéséről. Az ügyészség amiatt tervezi a vád visszavonását, mivel kérdések merültek fel a sértett szavahihetőségével kapcsolatban. Az IMF egykori vezetője által a gyanú szerint egy New York-i hotelben zaklatott guineai szobalány ugyanis a lap forrása szerint félrevezette az ügyet vizsgáló nyomozókat. A szobalányt azzal is gyanúsítják, hogy korábban pénzért kínálta fel testét a hotel vendégeinek.

Az afrikai származású szobalány története a nemi erőszak kísérletéről hat héttel az ügy kirobbanása után kezdett széthullani, a bíróság ennek következtében döntött a bankár óvadék ellenében való szabadlábra helyezéséről.

A lap forrása szerint a sértett teljesen elvesztette hitelességét, s emiatt valószínűleg már soha nem fog kiderülni, hogy valójában mi történt a szállodában közte és a volt IMF-vezér között.

(hir24.hu)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó