Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Schumacher tüdőgyulladást kapott

Szerző: Korsós Éva, Hír24 – 2014-02-12 07:46:00

A német Bild információi szerint a 45 napja kómában fekvő hétszeres világbajnok múlt héten betegedett meg, azóta antibiotikummal kezelik.

Az újság értesülését a menedzser, Sabine Kehm nem erősítette meg, pusztán annyit közölt, mint eddig mindig, ha nem ő vagy az orvosok adtak ki információt, hogy "spekulációkat nem kommentál".

A tüdőgyulladás a kóma egyik szövődménye, egyáltalán nem ritka, sőt, mondhatni a sokáig mozgáshiánnyal küzdő, lélegeztető gépen lévő fekvőbetegek gyakran kapják el.

Az orvosok és más szakértők is úgy vélekedtek, legkésőbbnégy hét után el kell elkezdeni a felébresztési folyamatot, hiszen a mélyaltatás is káros egy idő után, még ha az agyi sérülések szempontjából szükséges is volt a mesterséges kóma. Ezért Schumachernek lassan két hete kezdték el csökkenteni, kivonni a szervezetéből a mélyaltatást okozó gyógyszereket.

Eleinte úgy tűnt pozitívan reagált az ébresztési folyamatra, de lényegi változás azóta sem állt be az állapotában, a külvilágra nem reagál, csak reflexex mozdulatai vannak olykor.

Nemrég már halálhírét keltették Schumachernek, az orvosi stáb viszont azonnal cáfolta, hogy elhunyt volna a világbajnok.

A Forma-1 hétszeres világbajnoka még december 29-én szenvedett síbalesetet, amely során súlyos fejsérüléseket szenvedett. Kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből. Az expilótát eztén négy héten át tartották mesterséges kómában, eközben testét folyamatosan hűtötték.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó