Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Röplabdás summa summarum

Szerző: Mike Szilvia, forrás: KSE – 2016-01-07 10:58:25

A 2014-15-s bajnokságban a Kalocsai SE női röplabdásai a Pécs csapatával nagy versenyfutásban a végső 4. helyezést szerezte meg. A juniorok szintén a negyedik helyen végeztek. A 2015-16-os bajnokágban ismét az NBII-ben indultunk, ahol az alapszakasz odavágói után csapatunk a 6. helyről folytatja 2016-ban.

Hirdetés

Hirdetés

Az idei szezon meglehetősen kiegyenlített, a bajnoki címre is esélyes Vasi Sportakadémia heti öt edzéssel készül, míg az újonc Balatonfüred éves 10 millió (!) forintból gazdálkodva egy komplett csapatot szedett össze magának és így emelkedik ki a mezőnyből, a többi viszont közel azonos erőt képvisel.

Utánpótlásképzésben az egyik legfontosabb és sajnos a legköltségesebb része is a versenyeztetés, a mérkőzésrutin megszerzése. A felnőtt és junior korosztályt követő serdülőknél nem volt kellő számú játékos, ezért a gyermekkorosztály volt az amelyben beneveztünk az MRSZ által kiírt bajnokságba, melyben a három szakasz, összesen hat tornája alapján a középmezőnyben, a bajnokság végső 16. helyén végeztünk. 2015-16-s szezonban ezt a korosztályt már a serdülők között indítottuk el, ők egyelőre még csak három fordulón vannak túl még nem lehet tudni, hogy a középmezőny illetve valamivel előrébb sikerül-e zárniuk a bajnokságot.

Az elmúlt évben is rendszeresen részt vettünk mini, kismini, szupermini korosztályoknak kiírt versenyeken is. A három nagy versenyen (két szegedi tornán és az OMK-n) középmezőnyben zártak a lányok, a legutóbbi szegedi nagy tornán viszont egy remek 7. helyezéssel tértek haza a Kováts tanítványok. A Vollé 2020 Röpsuli versenyekről, melyben az egyesületnél edződő lányok iskolai csapatszinten indulnak, rendszeresen aranyéremmel a nyakukban érkeztek haza.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó