Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Retteg New York - lecsap a Sandy

Szerző: Korsós Éva, – 2012-10-29 06:21:24

A hurrikán az éjszaka mintegy 750 kilométerre volt New Yorktól, és várhatóan keddre virradó éjjel vagy kedd hajnalban éri el az amerikai szárazföldet. A hatóságok rég nem tapasztalt óvintézkedéseket foganatosítottak.

Hétfőn zárva maradnak a washingtoni szövetségi hivatalok, a Nemzetközi Valutaalap és felfüggesztik az ENSZ New York-i központjának tevékenységét is. A New York-i tőzsdéken - a korábbi terveket felülvizsgálva - hétfőn még elektronikus kereskedés sem lesz, és elképzelhető, hogy a tőzsdék kedden is zárva tartanak. Zárva lesznek az iskolák, és elhalasztották a felújított Szabadságszobor hétfőre tervezett átadását is.

 Kitelepítések

New Yorkban már vasárnap este 7-kor leállt a tömegközlekedés. Michael Bloomberg polgármester elrendelte 375 ezer ember kitelepítését az alacsonyabban fekvő, áradás veszélyeztette területekről, a városba pedig a nemzeti gárda egységeit vezényelték. Szakemberek szerint akár háromméter magasan is állhat a víz a szóban forgó városrészekben.

A meteorológusok szerint a Sandy - amelynek magja hétfő éjjel vagy kedd hajnalban éri el az amerikai szárazföldet feltehetően New Jersey és New York állam magasságában - a ritka hibrid "szuperviharok" kategóriájába tartozik: a kavargó trópusi légtömegek sarkköri áramlásokkal keverednek, aminek következtében özönvízszerű esőzés és erős havazás is várható.

50 millió embert érint

A viharzóna összesen mintegy 50 millió ember életét keserítheti meg és olyan nagyvárosokra terjedhet ki, mint Boston, New York, Washington, Baltimore és Philadelphia. Ötezer repülőjáratot töröltek és az Amtrak vasútvállalat beszűnteti az "északkeleti folyosó" üzemeltetését.

Barack Obama amerikai elnök, aki vasárnap felkereste a szövetségi katasztrófa-elhárítás főhadiszállását, felszólította az amerikaiakat, hogy vegyék komolyan a helyi és állami szintű hivatalos személyek utasításait. Figyelmeztetett arra, hogy a katasztrófa következményeinek elhárítása, így az áramszolgáltatás helyreállítása napokig elhúzódhat.

(hir24)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Marad a havazás, mínuszokkal


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó