Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Országos második a kalocsai íjász

Szerző: Mike Szilvia, – 2014-07-07 15:38:48

A közelmúltban a kalocsai Sárköz Íjász Egyesület gyerek versenyzői az egyik legrangosabb megmérettetésen szerepeltek.

Az Íjászat Napján rendezte meg a Magyar Íjász Szövetség Budapesten a 2013-2014-es tanév Íjász Diákolimpia országos döntőjét. 200 gyermek versenyzett, köztük négy kalocsai fiú is. A fiúk fegyelmezetten láttak hozzá a lövéseknek, de később kicsit elvonta figyelmüket a körülöttük zajló program, vagy éppen a hatalmas tücskök a fűben. Az idő is próbára tette őket, hiszen a hatalmas tisztáson átsöprő szél megviccelte a repülő vesszőket.

Az első forduló technikai lövés nélkül, és szinte hiba nélkül zajlott, majd három óra magasságában végeztek is a 24 körrel. Az érmeket többek között Orosz Viktor ifjúsági világbajnok adta át.

Huszár Bertold serdülő irányzék nélküli reflexes kategóriában 18., Budai Dániel és Budai Attila gyermek történelmi osztályban 7. illetve 9., Jenei Endre pedig gyermek csigás kategóriában a országos döntőben 2. helyen végzett.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó