Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Nemzetközi vizekre készül a kalocsai evezős

Szerző: Mike Szilvia, – 2014-07-16 15:00:33

A KSE evezősei egy ötnapos kemény edzőtáborozás után június utolsó hétvégéjén részt vettek a Budapest Bajnokságon. Németh Zoltán edző ezen a versenyen tesztelhette utoljára tanítványait versenykörülmények között, hiszen a következő megmérettetés már az év legfontosabb versenye, az országos bajnokság lesz.

Szabó Erik

A szombati versenynapon serdülő egypárevezősben két kalocsai is döntőbe verekedte magát, végül Szabó Erik 4. Bocskor Tamás pedig az 5. helyen ért célba. A 12 éves minisek is jól teljesítettek, Ferencz Panna alig maradt le a dobogóról, a fiúknál Körmendy Márton élete első versenyén szintén 4. helyen ért célba, Balog Gábor pedig 6. lett. Lázár Dani ezen a versenynapon az ifjúsági válogatott négypárevezősben versenyzett, miután egész héten a válogatott edzőtáborban gyakorolt. Sikerült nagy fölénnyel megnyerniük a versenyszámot, ezzel kivívták a hagyományos Jeunesse Kupán való indulás jogát. A kalocsai versenyző tehát újabb nagy nemzetközi versenyre utazhat június 30. és augusztus 4. között.

 

A vasárnapi versenynapon Lázár Dani döntőbe verekedte magát ifi egypárban, végül az igen értékes 5. helyet szerezte meg. Nem sikerült döntőbe jutnia a Szalai Szilárd, Bocskor Tamás alkotta serdülő kettőpárnak, a kisdöntőt viszont nagy fölénnyel nyerték, így a 7. helyen végeztek. A 13 éves minisek közül a legjobb eredményt Szilágyi Márk érte el, bronzérmet szerzett. Testvére, Szilágyi Ervin a hatodik lett. A lányoknál László Kíra 5. helyen ért célba. Szintén 5. lett Lovas Richárd a tanuló egypárban.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

NBI-es csapatot kapott a KFC


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó