Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Mladics jobb orvosi ellátást követel

Szerző: Korsós Éva, – 2011-06-06 13:53:08

Belgrádi sajtójelentések szerint éhségsztrájkkal fenyegetőzik a hágai börtönében ülő Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok.

Az egykori Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszék foglya azt hangoztatja, hogy ha követelései nem teljesülnek azonnal, akkor nem veszi be gyógyszereit, és élelmet sem vesz magához - írta hétfői számában a Blic című napilap. A nyugalmazott tábornok "azonnal megfelelő orvosi ellátást" követel, valamint azt, hogy családtagjai és ügyvédei látogathassák.

Ratko Mladics pénteken jelent meg először a hágai törvényszék  előtt. A vádiratra azt mondta, abban olyan szörnyűségekről van szó, amelyekről ő nem is hallott. Tagadta, hogy embereket ölt volna, azt állította, hogy csak a hazáját védte. Az egész vádirat tanulmányozásához azonban - tette hozzá - egy hónapnál is hosszabb időre van szüksége. A bíró július 4-ére tűzte ki a következő tárgyalást.

Az előzetes meghallgatásnak volt egy zárt szakasza is, ahol Mladics az egészségi állapotáról kívánt nyilatkozni. Előzőleg - a nyilvános szakaszban - azt mondta magáról, hogy beteg ember.

Mladics egyébként "kiszorította" az egyes számú hágai tárgyalóteremből Radovan Karadzsicsot, a boszniai szerbek egykori politikai vezetőjét, akinek hónapok óta zajlik a pere, és ügyében ezen a napon is tartottak tárgyalást, de azt áttették a hármas számú tárgyalóterembe.

A boszniai szerbek egykori katonai parancsnokát 1992 és 1995 között elkövetett népirtással, polgári személyek üldözésével, meggyilkolásával, kitelepítésével, egyéb embertelen cselekedetekkel, túszejtéssel és fosztogatással vádolja az ENSZ által létrehozott törvényszék ügyésze.

(hirszerzo)


A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó