Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Mesterhármas sem volt elég a Méheknek

Szerző: Mike Szilvia, – 2014-11-03 09:31:00

Szombaton délután a Megyei Női Labdarúgó Bajnokság őszi etapjának utolsó előtti fordulóban szerepeltek a kalocsai Méhecskék SE lányai.

A Radványi László vezette mieink a Hunyadi pályán fogadták a nagy rivális, örök első Mórahalom TSE amazonjait. A szinte rangadónak megfelelő találkozón szépen kezdtek a méhek, hiszen Ferenczi Andrea találatával szereztük meg a vezetést a 27. percben egy 20 méterről indult lövéssel, amely a ficakban landolt. Az előnynek azonban nem sokáig örülhettünk, hiszen egy perccel később egyenlített is a vendégalakulat. Ezt követően a 34. percben szintén Ferenczi Andrea találata állította be a 2:1-es félidei eredményt. A játék második részében úgy festett, a mieink szinte biztosra veszik a győzelmet, amelyet Ferenczi Andrea mesterhármasa az 51. percre 3:1-re növelt. Ezt követően 10 perc alatt vesztettük el a győzelmet, a hátvédek hibát hibára halmoztak, ennek pedig meg is lett az eredénye. Zsinorban 3 gólt is bevarrtak Bukor Bernadettnek. Így a vendég Mórahalom megfordította a mérkőzés állását, és 4:3-as eredmény mellett vitték el Kalocsáról a pontokat.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó