Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Megvan az első kalocsai női országos bajnoki cím !

Szerző: Rumi László, – 2012-10-25 19:42:14

Tatabányán rendezték meg a szabadfogású női Diák I. és Serdülő Országos Bajnokságot. A Kalocsai SE-Fűszerpaprika Zrt. Birkózó szakosztályát Elekes Emese képviselte, aki saját diák I. korcsoportja mellett elindult a 2-3 évvel idősebb serdülők között is. Emese a diák I. korcsoportban pazar teljesítményt nyújtott, hiszen mind a négy mérkőzését tussal nyerte s lett az 56 kg-os súlycsoport Országos Bajnoka !

Mivel a versenyt 2 szőnyegen rendezték, az egyiken a diákot, másikon a serdülőt, így párhuzamosan került sorra a hét mérkőzése. Volt amikor a két találkozó között még 10 perc pihenése sem volt. A sors az első serdülő mérkőzésre – mint később kiderült – a bajnokkal hozta össze és igen szoros mérkőzésén kikapott. A következő két mérkőzését újra tussal nyerte meg s így a végső harmadik helyezést érte el a serdülők között.

Edzője:  id. és ifj. Elekes Endre

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó