Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Meghosszabbított előzetesben Mubarak

Szerző: Korsós Éva, – 2011-04-23 10:53:52

Újra kihallgatták az ügyészek a tüntetők haláláért is felelőssé tett bukott egyiptomi elnököt, és meghosszabbították az előzetes letartóztatását. Hoszni Mubarak ellen 846 ember halála miatt folyik vizsgálat.


Két héttel meghosszabbítottak a volt egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak előzetes letartóztatásának időtartamát pénteken. A bukott államfő ellen az év eleji kairói tüntetések leverésének ügyében folyik nyomozás.


A 82 éves Mubarak több mint 30 évig tartó elnöki korszaka után február 11-én mondott le a demonstrációk hatására. Április 13-án helyezték előzetes letartóztatásba 15 napra, ezt most, a nyomozás elhúzódása miatt május közepéig meghosszabbították.


Az ügyészség munkatársai pénteken újra kihallgatták az exelnököt a Vörös-tenger partján található Sarm-es-Sejk üdülőváros kórházában, ahol Mubarakot április közepe óta ápolják. A kihallgatáson a tüntetések halálos áldozataival kapcsolatos felelősségéről és az Izraellel kötött, vitatott gázüzletről kérdezték. Egy jelentés szerint a január végén, február elején zajló tüntetéseknek összesen 846 civil áldozata volt, és az ügyben vizsgálódó bizottság úgy véli, Mubarak bűnrészes lehet az erőszak elharapózásában.


                                                                                                                      (origo)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó