Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

FM100-blog

Maruzsa: az állam nem állja az egyetemi képzés díját!

Szerző: Gábor János, – 2013-01-09 14:43:48

A mai Reggeli Gyors fő csapásvonala a felsőoktatásban tanuló, vagy oda készülő diákok háborgása, többek között a kormány forráselvonásai, vagy éppen a hallgatói szerződés miatt. A téma kapcsán felkerestük Maruzsa Zoltán (képünkön) helyettes államtitkárt, aki átfogó képet adott az oktatásreform vitatott kérdéseiről, egyértelműen kifejezve: az ország nem köteles finanszírozni olyan hallgatók képzését, akik itthon már biztosan nem tudják a magyar adóforintokon megszerzett tudásukat kamatoztatni (KATT az első médialejátszóra, a cikk alatt)...



A helyettes államtitkár szavaira reflektálva stúdióvendégünk, Perity Lajos, a kalocsai Szent István Gimnázium igazgatója elmondta, hogy nem tud nem egyetérteni Maruzsa szavaival, hiszen az ország mindenkori kormányzata kimondhatja: ez, vagy az a szak már nem fér bele, hiszen az állam számára sosem térül meg az esetenként sokmillió forint, fejenként. A helyi intézményvezető csak azt nehezményezte, hogy az új körülményekre nem lesz elegendő ideje felkészülni azoknak a középiskolásaiknak, akik csaknem két éve készülnek például jogi pályára, és most azzal szembesülhetnek: szüleik nem lesznek képesek finanszírozni a több százezer forintos tandíjat (KATT a második médialejátszóra, alább)...

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó