Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Film, premier

Már forog a Valami Amerika 3

Szerző: Korsós Éva, forrás:hvg – 2017-06-20 06:43:19

Szombaton Herendi Gábor elkezdte forgatni a Valami Amerika 3 című nagyjátékfilmjét. A tervek szerint a forgatás 35 napig tart, a film premierje jövő február 15-én lesz a magyar mozikban.

„A Valami Amerika első részét 2002-ben, a másodikat 2008-ban mutattuk be. Az eltelt 15 év alatt folyamatosan azzal szembesülök, hogy a mozik és a televíziók újra és újra műsorra tűzik, a nézők szinte követelik a folytatást, egyfajta kultuszfilm lett. Mindkét film forgatása felejthetetlen élmény volt nemcsak a színészeknek, hanem az egész stábnak, így minden amellett szólt, hogy vágjunk bele a következő részbe. Izgatottak vagyunk, de felkészültünk, és nagyon bízunk benne, hogy a nézők a harmadik részt is legalább annyira fogják szeretni, mint az első kettőt” – mondta a rendező.

A Valami Amerika 3 szereposztása nagyrészt követi az első két részét, de új sztárok is feltűnnek majd a vásznon. Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, valamint Csuja Imre, Faragó András, Thuróczy Szabolcs, Tompos Kátya mellett a harmadik részben Pokorny Lia, Stohl András, László Zsolt, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Döglégy és Scherer Péter is jelentős szerepeket kaptak.

A Valami Amerika 3 története szerint, Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel.

Herendi Gábor rendező a Valami Amerika 3 produceri feladatain Nagy Mónikával és Peták Eleonórával osztozik, a forgatókönyvet együtt jegyzi Divinyi Rékával. A film operatőre Márton Balázs, látványtervezői Horváth Viktória és Nánássy Zsolt, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba, vágója Király István, gyártásvezetője Téni Gábor.

A film a Filmalap közel 498 millió forintos támogatásával készül.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

53 (!) fok van Kaliforniában


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó