Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Magyar lánykereskedőket fogtak Londonban

Szerző: Korsós Éva, – 2013-02-07 06:55:02

Magyar lánykereskedőket fogtak Londonban. A három magyar férfi főleg magyar nőket csábított munkalehetőségekkel a brit fővárosba, majd prostitúcióra kényszerítették őket. Sokat közülük bántalmaztak és megerőszakoltak.



A brit rendőrség egy több mint fél évig tartó nyomozás után tartóztatta le a bűnbanda négy tagját, akik között egy brit és három magyar férfi volt – jelentette a brit sajtó. A január 31-én végrehajtott letartóztatások után a magyarok közül kettőt, K. Attilát, és B. Pétert szerdán előzetes letartóztatásba helyezték, és április ötödikén kell megjelenniük egy bíróság előtt, emberkedelemmel és prostitúcióval kapcsolatos vádak alapján - írta az Enfield Independent.

A brit rendőrség szerint a vádlottak újságokban feladott álláshirdetésekkel csábítottak főleg magyar nőket Londonba, és több száz áldozatuk lehet. Az elkövetőknek jelentős bevételt hozó nemzetközi bűnszervezet nagyjából négyszáz repülőutat szervezett a nőknek – közölte a brit rendőrség. Az Angliába érkezett nőket a banda emberei várták a repülőtéren, majd londoni lakásokra vitték őket, ahol a férfi ügyfelek kellett fogadniuk. A nők közül többet veréssel, és nemi erőszakkal kényszerítettek.

A rendőrség a január végi razziák alatt több nőt is talált, akiknek segítséget ajánlottak fel. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyi áldozata volt a bandának. Eddig 15-öt azonosítottak, de a rendőrség szerint ennél jóval több lehet. Most a britek a magyar és a cseh hatóságokkal együttműködve próbálja megtalálni a többi nőt.

(hir24)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó