Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Magányos merénylő robbanthatott Bostonban

Szerző: Korsós Éva, – 2013-04-17 07:27:33

Nincs jele annak az amerik belbiztonsági miniszter szerint, hogy egy szélesebb összeesküvés része lenne a bostoni merénylet. A nyomozás megállapította, hogy kuktabombák robbantak a maratoni verseny céljánál.



Semmi jel nem utal arra, hogy része lenne egy szélesebb összeesküvésnek a bostoni maratonon elkövetett két robbantás, amely három ember életét oltotta ki, és több mint 180-at megsebesített - közölte kedden Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter. Napolitano nyilatkozatával egy időben Richard DesLauirers, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) illetékese közölte, hogy továbbra sincsenek egyértelmű információk a robbantások elkövetőiről, azt sem tudni, hogy egy ember vagy többen hajtották végre a merényleteket, és az indítékok sem ismertek. A bostoni hatóságok ötvenezer dollárt ajánlottak fel annak, aki a tettesek nyomára vezeti a hatóságokat.

Azonosították közben a robbantások harmadik halálos áldozatát. Kína New York-i főkonzulátusa közölte, hogy kínai állampolgárról van szó, de a hozzátartozók azt kérték, hogy a nevét ne hozzák nyilvánosságra. A sebesültek között is van egy kínai állampolgár, s az ő állapota stabil.

Két halálos áldozatról már korábban kiderült, hogy egyikük egy nyolcéves amerikai kisfiú, név szerint Martin Richard - akinek hatéves húga és édesanyja is súlyosan megsebesült -, illetve a 29 éves Krystle Campbell, aki egy étteremnek volt a vezetője. A harmadik áldozat kiléte eddig nem volt ismert. Annyit lehetett tudni róla, hogy a Bostoni Egyetem diákja.

Nyomozati forrásokból ismertté vált, hogy a tettesek hatliteres kuktákban helyezték el a robbanóanyagot, az edényeket fekete vászonzsákba tették, megtöltötték fémdarabokkal, szegekkel és csapágygolyókkal, hogy növeljék a roncsolás hatásfokát. A pokolgépet a földre tették, de korábban olyan információk láttak napvilágot, hogy a tettesek kukákba rejtették a robbanószerkezeteket. A CNN fényképet tett közzé az egyik robbantás helyszínéről, amelyen a detonáció előtt a biztonsági kordonnál látható egy elhagyott csomag, de a detonáció után már nem volt ott. A hírtelevízió azt feltételezi, hogy a felvételen látható csomagban volt a pokolgép.

Az FBI és a belbiztonsági szolgálat egyik, három évvel ezelőtti jelentése szerint kuktás pokolgépeket korábban afganisztáni, indiai, nepáli és pakisztáni robbantásokban használtak, de ilyen volt a New York-i Times Square-n 2010 májusában elkövetett merényletkísérletben használt három pokolgép egyike. Az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya három évvel ezelőtt az interneten a "magányos merénylők" figyelmébe ajánlott egy részletes angol nyelvű leírást arról, hogyan kell készíteni ilyen pokolgépet.

(origo)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó