Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Lemondott Strauss-Kahn

Szerző: Korsós Éva, – 2011-05-19 11:38:08

Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója – jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön.

Megkezdik az új vezérigazgató kiválasztását, addig az amerikai vezérigazgató-helyettes, John Lipsky vezeti az intézményt. Az igazgatótanács ismertette Dominique Strauss-Kahn levelét, aki abban ismételten tagadja az ellene felhozott vádakat. Mint írta, „végtelenül szomorú”, de kötelességének érzi lemondani, mert gondolnia kell családjára, és mert az IMF javát nézi.

Volt kollégáihoz szólva így írt: „Nagy dolgokat vittünk véghez az utóbbi több mint három évben.”

A Wall Street Journal szerint utódként az IMF élére Christine Lagarde francia pénzügyminiszter a legesélyesebb, ha az igazgatótanács követi a hagyományt, amely szerint az IMF vezetője európai (a Világbanké pedig amerikai). A húszak (G20) csoportja azonban nemrég nyílt kiválasztási eljárásban egyezett meg, úgyhogy lehetséges más jelölt is a felzárkózó gazdaságú országok csoportjából.

(hirtv)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó