Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Közel 150 nevezés a kalocsai lovaspályán

Szerző: Rumi László, – 2011-09-04 20:39:47

Augusztus 27-én nagyszabású lovasversenyt rendezett az Éden Lovasiskola.

 

A Csajda kert területe megtelt a versenyzőkkel és az érdeklődőkkel, akik színvonalas rendezvényen vehettek részt. A szervezők mindenre és mindenkire gondoltak, hiszen a lovasok és a nézők számára is igyekeztek hangulatossá tenni a programot. A rendezvényre érkező gyerekek jégkrémet kaphattak. A bemelegítő és a versenypályán is megfelelőek voltak a körülmények. Ebben nagy segítséget nyújtott Sztarovics Attila, aki nemcsak a csapatát hozta el a versenyre, hanem az akadályokat is biztosította.  A lovasok is kitettek magukért, hiszen a jól sikerült pálya utáni elégedettség is fontos, arról nem szólva, hogy igazán gazdagon jutalmazták a legjobb hatot. A díjazásban serlegek, lovas szobrok, érmek, rozetták, valamint ajándékcsomagok szerepeltek. Különdíjként kétszemélyes vacsorameghívók kerültek átadásra a Hotel Kalocsa jóvoltából.

A versenyt a legkisebbek kezdték. Lakatos-Lengyel Péter, Práger Ádám, Víz Domonkos, Dulka Rebeka, Szilágyi Boglárka, Szilágyi Ádám Szele Zsófia, Mészáros Szófia, Sipos Katinka, Esze Bence Károly, Deák Annabell, Kovács Vivien és Csányi Lili mutatta meg, hogy a lovassportot nem lehet elég korán kezdeni. A rendezők és a szakmai zsűri örömmel látta, hogy van utánpótlás, és mivel a kicsik nagyon ügyesek voltak, mindenki nyakába egy-egy csillogó érem került.

Ezután a gyermek kategória lovasai következtek. A korcsoport első helyezettje Kollár Fruzsina (Éden) lett, aki saját lovával, Virgonccal teljesítette remek idővel és hibátlanul a pályát. Második lett szintén remek lovaglással Pirisi Gréti (Éden). Harmadik helyen végzett Krammer Zita (Sztaro Team, Baja). AZ egyéni versenyszámokban a 4-6 helyezettek rozettát (lovas díjszalag) vehettek át. Negyedik lett Hóman Gréta a Sugo Equest lovasa. Ötödikként ért célba Szabó Zója (HLT-BK), míg hatodik lett Horváth Vivien (Kalocsai Lovas Egyesület). Ebben a kategóriában különdíjat kapott Dobos Nóra (Éden). aki a fenti versenyzőkön kívül hibátlanul tudta teljesíteni a pályát.

A gyerekek után az ifik következtek. A népes mezőnyben -gyermek kor ide, gyermek kor oda - Pirisi Gréti hatalmasat lovagolva nem talált legyőzőre, és a legjobb idővel zárta a versenyt. Második lett Reisch Jennifer (Sztaro), harmadik Csomány Csenge (Éden), negyedik Makk Dorka (Charta Lovasklub, Baja), ötödik Hanol Zsuzsanna (Dunakömlődi SE), hatodik Szabó Csillag (Éden).

A legnépesebb mezőny a felnőtteké volt. Ez azonban nem okozott gondot Hajnal Franciskának (HLT-BK), aki a pálya legjobb idejét lovagolta. Második lett Steiber Valentina (Éden), mindössze 2 másodperccel elmaradva a győztes időtől. Harmadik helyen végzett Csorba Lili (Vimax), negyedik Reisch Jennifer, ötödik Varga Fruzsina (Éden), hatodik Kollár Fruzsina.

Az ügyességi pályára ezután a háromfős csapatok léptek. A 10 trióból nagy meglepetésre egyetlen egy sem tudta hibátlanul teljesíteni a technikás pályát. Egy hibaponttal végül a Sztaro Team csapata győzött, Hajdú Gyöngyi, Dózsa Enikő és Reisch Jennifer összeállításban. Második lett ugyancsak egy hibával, ám valamivel rosszabb idővel a Kardos Dzsennifer, Steiber Valentina, Pirisi Gréti alkotta „Édenes” csapat, míg a dobogó harmadik fokára a két hibát vétő Varga Fruzsina, Csomány Csenge, Hodován Bálint (szintén Éden) trió állhatott.

A program végén a díjugrók kerültek sorra. Először 60 cm-es akadályokat építettek a pályára. Hajnal Franciska magasan a mezőny legjobb idejével és az egyetlen hibátlan lovaglással nyerte a számot. Második lett Dózsa Enikő, harmadik Kollár Fruzsina, negyedik Sebők Gábor (Éden), ötödik Hedrich Ádám (HLT-BK), hatodik pedig Kardos Dzsennifer.

A versenyt a 80 cm-es díjugratás zárta, ahol mind az alappályán, mind az összevetésben egyedüli hibátlan lovaglást Csomány Csenge mutatott Barquero nevű saját lovával, így megérdemelten lett a szám abszolút győztese. Őt követte Huszár Andrea (Kecel). Harmadik lett Hajdú Gyöngyi, negyedik Sebők Melitta (Sugo Equest), ötödik Fehér Renáta (Éden), hatodik pedig Csorba Lili.

A zsűri mindemellett három különdíjat is kiosztott. A legidősebb lovas Kati László (Kalocsai Lovas Egyesület), a legszebb stílusban lovagló versenyző Dózsa Enikő, míg a legtöbb versenyszámban induló lovas Hajnal Franciska lett.

Az Éden Vándorkupát a legeredményesebb csapat vihette haza. Nem vitték messzire, hiszen itthon maradt Kalocsán, az Éden Lovasiskolánál, akik jövőre mindent megtesznek azért, hogy ne hódítsák el tőlük.

A lovasok a fárasztó nap után elégedetten távoztak, nem kevésbé a szervezők, akik méltán lehetnek büszkék rá, hogy erre a saját rendezésű versenyre 10 csapat és számos egyéni induló jött el. Természetesen ehhez a nagyszerű programhoz támogatókra is szükség volt (a támogatók listáját a …oldalon olvashatják el). Köszönet dr. Pirisi Leventének, aki az egész rendezvény fő szervezését vállalta, és időt, energiát nem kímélve megvalósította. Köszönet továbbá az edzőknek, szülőknek, akik segítik a gyerekek munkáját, és akik a pálya szélén izgulnak értük. Külön köszönet az Éden Lovasiskola „szülői hátterének”. Többször bebizonyosodott már, és ezúttal is láthattuk, hogy egy csapat nem csak a versenyzőkből és az edzőkből, oktatókból áll. A csapat részei a szülők is, akik az év minden napján, és versenyről versenyre ott vannak, segítenek, bíztatnak, vígasztalnak, és akik büszkék lehetnek ezekre a gyerekekre. Így áll össze a CSAPAT, és reméljük, hogy ez az összetartás mindig ilyen erős lesz az Éden Lovasiskolánál, mert akkor érdemes folytatni, és még számos sikernek örülhetünk együtt.

M.G.

 

A rendezvény támogatói: Komika Kft., Pataji úti ABC, Kaloplasztik Kft., Kardos János és Kardosné Berta Andrea, Bolvári és társa Kft., Krisztina fehérnemű, pirisi János és családja, Kalokerámia Kft., KaloMéh Kft., AgroStone Kft., Flaisz Festékdiszkont, Terrakotta Csempediszkont, Blue 13 Bár, Provizórium Kft., Török Imre, Török Ferenc, Dr. Bagó Zoltán, Sztakó Sándor, Kárpi Lajos mg. vállalkozó, Belvárosi Nyomda-Dodó Print, kollár János, Tóth István.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó