Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Kiváló eredmények a megyei döntőn

Szerző: Rumi László, – 2012-03-12 10:49:52

Kecskeméten rendezték meg a megyei úszó diákolimpiai döntőt.

A versenyen a kalocsai iskolák tanulói is részt vettek, és remek eredményeket értek el. Ebben az évben is avathattunk többszörös megyei bajnokokat, akik az országos fordulón fogják képviselni Kalocsát. Bár sokak számára úgy tűnik, hogy megyei elsőnek lenni nem nagy dolog, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ebből a megyéből már kerültek ki Európa-és világbajnokok is, nem beszélve a Magyar Bajnokságról, amely világszínvonalú, és ahol Bács-Kiskun megyei versenyző is ért már el (és reméljük ezután is fog) kiemelkedő eredményt. Túl ezen a szülők is sokat mesélhetnének arról, mivel jár egy megyei dobogós helyezés. Idén ez nem egy versenyzőnknek sikerült is. Matos Balázs (1998, Kalocsa és térsége ált. iskola) a IV. korcsoport „A” kategóriájában 100 méter háton és 100 méter gyorson is megyei bajnok lett. Ferenczi Anna (2001, Petőfi Sándor Általános Iskola, Kiskőrös) a II. korcsoportban 50 méter gyorsúszásban, valamint 50 méter mellúszásban lett a megye legjobbja. Anna a kalocsai csapattal edz. Busa Barbara (2001, Kalocsa és térsége ált. iskola) a II. korcsoport „A” kategóriájában 50 méter mellúszásban harmadik helyezést ért el. Ugyancsak bronzérmes lett Fekete Mátyás (1999, Kalocsa és térsége ált. iskola) a III. korcsoport „A” kategória 100 méteres mellúszásában. Szalai Szilárd (1999, Kalocsa és térsége ált. iskola) a III. korcsoport „B” kategóriájában, 50 méter mellúszásban tudott a második legjobbként végezni. A Kalocsa és térsége ált. iskola 4x50 méteres leány gyors váltója Busa Barbara, Katona Petra, Rusenkó Luca, Matos Andrea összeállításban a II. korcsoport „A” kategóriájában a második helyzet szerezte meg. Sajnos nem minden úszónak adatik meg az az érzés, hogy a megyei döntőn dobogóra állhat, annak ellenére, hogy ugyanolyan szorgalmasan dolgozik, mint a társai. Nagyon jól látja ezt Busa Attila és Tompai Gábor edző, akik közös erővel próbálják kinevelni, és szintre hozni a sportolókat. Nem lehet felsorolni az összes versenyzőt, aki az egyesületnél edz, de tény, hogy nélkülük nem lennének ilyen eredmények. Az edzők elmondása szerint is mindenkire szükség van ahhoz, hogy egy-két gyerek sikeres legyen. Ezzel a sporttal is mindenki nyer, hiszen az egészség, és az évekig tartó edzésmunka erőt ad számos más akadály leküzdésére. Gratulálunk a dobogósoknak, és szurkolunk Matos Balázsnak (Eperföldi Tagiskola) és Ferenczi Annának az országos versenyen való jó szereplésért. Addig is további sikeres felkészülést kívánunk. Köszönjük az iskolák kiváló munkáját, valamint az egyesület támogatását, ami szintén elengedhetetlen a hasonló eredmények eléréséhez.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Véget ért a Téli Kupa


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó