Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Kim Dzsong Il marad a főtitkár

Szerző: Gábor János, – 2010-09-28 13:01:52

Megkezdődött kedden az észak-koreai állampárt rendkívüli gyűlése, az előzetes tervnek megfelelően, és ezen meghosszabbították Kim Dzsong Il főtitkári megbízatását. A KCNA észak-koreai hírügynökség megerősítette, hogy tábornokká nevezték ki a jelenlegi vezető legkisebb fiát, a lehetséges utódként emlegetett Kim Dzsong Unt. Összesen hat embert emeltek tábornoki rangra: Kim Dzsong Un mellett köztük volt Kim Dzsong Il húga, Kim Kjong Huj is. A kinevezések hétfőtől hatályosak. Kim Dzsong Un neve kedden, néhány órával az állampárt gyűlésének kezdete előtt jelent meg először az állami médiában.



A fiatalemberről nagyon keveset tudni: feltehetően 1983-ban vagy 1984-ben született, Svájcban járt iskolába, és állítólag apja kedvence. A pártkonferencia célja egy új vezetőség megválasztása, és hogy előkészítsék a vezető utódjának politikai felemelkedését. Észak-Koreában legutóbb 30 éve tartott a Munkapárt ilyen nagyszabású gyűlést: azon a rendezvényen az akkor 38 éves Kim Dzsong Ilt indították el azon az úton, amelynek végén átvette a hatalmat államalapító apjától, az Észak-Korea örökös államfőjének tekintett Kim Ir Szentől.

Szakértők valószínűtlennek tartották, hogy máris utódnak választják meg Kim Dzsong Unt, inkább arra számítottak, hogy a Munkapárton belül ültetik majd olyan pozícióba, amelyben növelheti a népszerűségét, mielőtt az ország élére kerülne. Ehhez képest némileg meglepő, hogy magas katonai rangot kapott. Marcus Noland Észak-Korea-szakértő szerint ez azt mutatja, hogy a sztálinista állam mai vezetésében központi szerepet játszik a hadsereg.

(MTI)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó