Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Javult a helyzet a japán atomerőműben

Szerző: Bneu Edina, – 2011-03-19 14:25:58

Hatásosan tudták kívülről hűteni a fukusimai erőmű 3-as reaktorát.A térségben ugyanakkor növekszik a bizonytalanság, az emberek többségét már nemcsak a földrengés és szökőár miatti káosz, hanem inkább a sugárzás aggasztja.

 

Szenzációként közölte a japán média, hogy nyolc nappal a földrengés után túlélőt találtak a romok alatt. Néhány óra múlva azonban kiderült, hogy a fiatalember már egy hete egy menekültközpontban élt, és csak ideiglenesen ment vissza az összedőlt házához. Eközben a japán kormány azt közölte, hogy kezd stabilizálódni a helyzet a fukusimai erőmű 3. reaktorában, és sikerült kiépíteni egy elektromos vezetéket. Az áramszolgáltatás helyreállítása azért fontos, mert ennek segítségéve be lehet indítani a reaktorok tartalék hűtőrendszerét - mondja Koblinger László, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese.

Ezzel együtt  a 7-es skálán 4-esről 5-ösre emelték a baleset súlyosságának a szintjét, ez azt jelenti, hogy a történteknek telephelyen kívüli következményei is lehetnek, de nem súlyosak - magyarázza Koblinger László.

„Minden forrás azt mondja, hogy a 20 kilométeres körzetben elrendelt evakuálás elegendő intézkedés. Az evakuáltaknak osztottak szét jódtablettákat, ezen túlmenően nem indokolt, például Tokióban sem, Európában pedig teljesen értelmetlen.”

Ennek ellenére a lakosság aggódik, és kevesen hisznek a megnyugtató kormányzat nyilatkozatoknak - erről számolt be az MTI Hírcentrum munkatársa Nagy Navarró Balázs, aki operatőr kollegájával jelenleg az erőműtől 80 kilométerre délre tartózkodik.

„Olyan problémáról is beszámoltak a hivatalos híradások is, amely inkább csak növelte az aggodalmakat. Eszerint az erőmű körzetétől jóval távolabb, több mint 50-60, sőt 100 kilométerre találtak olyan spenótmaradványt, amelyben radioaktív szennyeződés volt, és Fukusima-járás területén tejben találtak radioaktív szennyeződésre utaló anyagot.”

 

(mr1Kossuth)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó