Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Januártól Szlovákiában is bevezetik az e-matricát

Szerző: Korsós Éva, forrás: hirado – 2015-12-30 07:44:50

A szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) honlapján nyilvánosságra hozott információk szerint a január elsejétől bevezetendő elektronikus autópálya-matricák továbbra is elsődlegesen az eddigi eladási helyszíneken, tehát elsősorban benzinkutakon, postahivatalokban és a határátkelőknél elhelyezett automatákban lesznek megvásárolhatóak. Ugyanakkor lehetőség nyílik a matricák internetes - bankkártyával történő - megvásárlására is, az NDS több nyelven, köztük magyarul is elérhető honlapján, a www.eznamka.sk címen. Ugyanitt letölthető az elektronikus autópálya matrica megvásárlására szolgáló okostelefon-alkalmazás is.

A korábbiakhoz képest változásnak számít, hogy ezentúl az autópálya-matricát megvásárlóknak az esetleges ellenőrzések céljából nem kell majd maguknál tartani a vásárlásról szóló elismervényt. Az autópálya-társaság megbízottjai ugyanis kizárólag az adott gépkocsi rendszámának és a központi nyilvántartásban szereplő matrica vásárlási adatainak az összevetésével ellenőrzik majd, hogy kifizette-e az illetéket az autópályán közlekedő gépkocsi tulajdonosa.

Az autópálya-matrica nélkül közlekedő autósokat a helyszínen 50-től 200, eljárás keretében kiszabott büntetésként pedig 500 euróig terjedő bírságra büntethetik. A vásárlást igazoló adóbizonylatként az eladóhelyen kapott számla, illetve internetes fizetés esetén ennek email-címre küldött elektronikus változata szolgál.

Jövőre nem lesz változás az összes szlovákiai autópályán egyaránt érvényes matricák árában és érvényességi idejükben sem. A legrövidebb futamidejű, tíznapos matricáért 10 eurót kell fizetni, a 30 napos 14, az egyéves pedig 50 euróba kerül.

Az egészéves matricák esetében továbbra is megmarad az a kedvezmény, hogy a következő év januárjának végéig érvényesek. Ez utóbbi az idei évre megváltott, még papíralapú matricákra is érvényes, tehát azok még 2016 január végéig használhatóak.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó