Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

HOPPÁ! Épp hogy megszokták az új trénert, edző nélkül maradtak

Szerző: Mike Szilvia, teol.hu – 2014-01-02 13:36:08

Horváth Ferenc, aki a nyáron Kalocsán is tiszteletét tette egy edző mérkőzésen, lett a Győri ETO FC vezetőedzője – tudtuk meg a teol.hu megyei hírportáltól.

Horváth első találkozása a paksi csapattal

Fotó: forum.nb1.hu

 Így az őszi idényben az MVM-Paksot irányító szakember lett a válogatott szövetségi kapitánynak kinevezett Pintér Attila utódja. Az egykori 32-szeres válogatott támadónak ez a harmadik élvonalbeli klubja, korábban a Kecskemét együttesét irányította, majd tavaly nyáron vásárolta ki az MVM-Paks, ám a várt előrelépés helyett jött a visszaesés. Bár a bajnoki szezont három győzelemmel kezdte az atomvárosi klub, a következő 14 bajnokin mindössze egyetlen győzelmet ért el a Paks, amely zsinórban tíz nyeretlen összecsapással fejezte be az évadot.

A Tolnai Népújság korábbi elemzéséből kiderült: Horváth Ferencnél gyengébb mutatóval még egyik edző sem zárta paksi ténykedése első 17 találkozóját. Javításra azonban nem lesz lehetősége a szakembernek, hiszen mostantól a győri csapatot irányítja. Horváth Ferenc Győrbe igazolásával viszont most a Paks maradt edző nélkül, márpedig január 6-án kezdődik a felkészülés, és addigra trénert kell keríteni – írja a teol.hu.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó