Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Hivatalos végeredmény: Francois Hollande 51,62 százalékkal győzött

Szerző: Bneu Edina, – 2012-05-07 15:46:35

A szavazatok teljes feldolgozottsága után a hivatalos eredmények szerint a szocialista Francois Hollande 51,62 százalékkal megnyerte a francia elnökválasztást. A konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő 48,38 százalékot ért el az elnökválasztás második fordulójában - közölte hétfőn a francia belügyminisztérium.


A mintegy 46 millió francia állampolgár 81,34 százaléka, 37 millióan adták le szavazatukat vasárnap este 8 óráig.

Több, mint 18 millióan szavaztak Hollande-ra, 16,9 millióan pedig Sarkozyre, s 2,1 millióan (tiltakozásul mindkét jelölt ellen) szándékosan üres szavazólapot vagy pedig érvénytelen szavazatot adtak le. Ez utóbbi szám még soha nem volt ilyen magas az elnökválasztáson.

Franciaország tengerentúli területein és megyéiben, illetve a nem Európában tartózkodó, megközelítőleg egymillió választópolgár által leadott szavazatok eredménye hétfőre virradóra érkezett meg Párizsba. Az anyaországgal ellentétben ezekben a körzetekben rekordméretű volt a távolmaradás az elnökválasztás második fordulójában: 57,8 százalékos. Azaz a választóknak alig 42,2 százaléka vonult az urnákhoz. 

A hivatalos eredményeket az alkotmánytanács csütörtökön hirdeti ki, az új államfő ünnepélyes beiktatás keretében május 15-én veszi át hivatalát a leköszönő elnöktől.

(MTI)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó