Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Hangsúlyos szerepet kap a nők oktatása az EU-ban

Szerző: Bneu Edina, – 2011-02-23 09:43:21

2010 és 2015 között a nők oktatása hangsúlyos szerepet kap az Európai Unió által elfogadott stratégia értelmében – mondta el New Yorkban, az ENSZ ülésén Réthelyi Miklós.

A stratégia nagy hangsúlyt fektet többek között a nők természettudományok területén való oktatására – fejtette ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetője.

A miniszter az MTI-nek telefonon elmondta, hogy az uniós elnökség képviseletében az ENSZ Nők helyzetével foglalkozó Bizottságának (CSW) 55. ülésszakán az EU egyeztetett álláspontját ismertette. A tanácskozás idei kiemelt témája a nők és leánygyermekek részvétele az oktatásban, képzésben, tudományban és technológiában, beleértve a nők támogatását a teljes foglalkoztatottsághoz és a minőségi munkához való hozzáféréshez.


A 11 napos tanácskozás első napjának felszólalói egyebek között hangsúlyozták, hogy a gyengébb nem képviselőit is határozottan be kell vonni a természettudományos képzésbe, s hogy ezen a téren a férfiak között is egyre nagyobb hiány mutatkozik. Elhangzott, hogy a nők oktatását minden életkorban biztosítani kell, egyebek mellett azért, mert a gyermekkorban elszenvedett lemaradás később nehezen pótolható. Fontos hangsúlyt kapott a nőkkel szembeni erőszak társadalmi és kulturális kiváltó okainak visszaszorítása.

Réthelyi Miklós egy, a konferenciához csatlakozó kerekasztal-beszélgetésen példaként hozta fel a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány magyarországi tevékenységét azzal kapcsolatban, hogy tanácsadással, üzleti tervek kidolgozásával és pénzügyi ismeretek oktatásával hogyan lehet segíteni nők vállalkozóvá válását.

 

(hirado.hu)

 

 

 

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó