Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Fájó pontokat hagyott a sereghajtónál a KFC

Szerző: Mike Szilvia, – 2016-04-12 11:21:12

Vasárnap délután a sereghajtó Soltvadkert otthonába utazott a megyei I. osztályban harmadik helyen álló Kalocsai FC.

Hirdetés

Hirdetés

Márton Zsolt együttese nem lebecsülve a hazaiakat, az egyértelmű győzelem reményében kezdték a találkozót. Ennek az 5. majd a 6. percben Dostyicza Dániel góljai adtak még inkább alapot. Azonban a hazaiak nem ijedtek meg a két gólos hátránytól. A 9. percben szépítettek, majd 3 perccel később egyenlítettek Soproni András duplájával. A második félidőben nem született gól, így a hazaiak számára bravúros, a mieink számára fájó 2-2-es döntetlen született a Soltvadkertiek otthonában.

Dostyicza Dániel

Márton Zsolt edző a találkozó kapcsán rádiónknak elmondta, hogy csak Varga Sanyi bravúrján múlt, hogy nem buktuk el azt a meccset, amelyen sima győzelmet kellett volna aratni a mieinknek, és ahol a játékvezető helyett a játékkal kellett volna foglalkozni csapatunknak. A meccs eseményeit Márton Zsolt foglalta össze.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó