Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Evezős országos bajnokság a Velencei-tavon

Szerző: Rumi László, – 2011-07-21 07:58:27

Az evezősök ebben az évben rendhagyó módon küzdenek meg az országos bajnoki helyezésekért, hiszen külön rendezik a felnőttek és az utánpótlás korúak bajnokságát. Előbbit szeptemberben rendezik Szegeden majd, viszont a 18 év alatti korosztály versenyeit július második hét végéjén bonyolították a Velencei-tavi evezős pályán, melyen részt vett a Kalocsai SE 15 ifjú evezőse is. A rekord létszámú nevezés miatt nehéz küzdelmek vártak a versenyzőkre, hiszen a döntőbe kerüléshez sokszor két pályát is le kellett húzniuk maximális erőbedobással. A körülményeket nehezítette az időnként megerősödő oldalszél (a hajók kormányzása nagyon nehéz ekkor) és a rekkenő hőség. Mindezek ellenére a kalocsai versenyzők megállták a helyüket, hiszen az hat érem és a 37 pont az elmúlt 10 év legsikeresebb szereplése volt. De nézzük sorjában, hogyan alakultak a versenyek.

Pénteken, a verseny első napján erős északnyugati szél borzolta a Velencei-tó vizét és az edzők idegeit. Az első előfutamban Kovács Miklós és Tóth Gábor, Szabó Erik kormányossal a fedélzeten előfutam harmadikként döntőbe jutottak férfi ifi túra kettes versenyszámban, majd Kovács Renáta és Lázár Klaudia szintén harmadik helyen futott célba a női ifi kettesek között, így ők is döntősök lettek. Harmadikként jutott tovább Szabó Patrik és Lázár Dániel is a tanuló kettőpárban, majd nemsokára  Beck Ákos futamgyőztesként lett középdöntős ifi könnyűsúlyú egypárban. A középfutamokban sajnos nem sikerült A döntős helyezést elérni. A tanuló kettőpárunkat a rajtban kifújta a szél a pályáról, ezért kizárták őket, Beck Ákos negyedik lett középfutamban, így maradt számára a kisdöntő.

A délutáni döntőkben először a férfi ifi túra kettes ért el értékes hatodik helyezést, majd a 13 éves minisek között Szabó Erik begyűjtötte első országos bajnoki aranyát, az újonc Fekete Balázs nagy meglepetésre harmadik lett futamában, így bronzérmet vehetett át ugyanebben a kategóriában. A női ifi kettesünk hatodik helyen zárt, szintén hatodik lett a vegyes ifi túra versenyszámban Pekárdy Petra, Kovács Miklós, kormányos Szabó Patrik alkotta egység. A 13 éves leány minisek között Kocsis Adrienn hajója harmadik helyen ért célba. Beck Ákos a kisdöntőben negyedik lett, összesítésben a 10. helyezést jelentette a még csak serdülő korú tehetség számára.

A szombati versenynapon csillapodott a szél, viszont a hőmérő higanyszála a 40 fokot súrolta. A délelőtti előfutamokban továbbjutott a női serdülő kettes versenyszámban a Kovács Renáta, Lázár Klaudia alkotta egység és Beck Ákos a serdülő egypárban. Nem sikerült a bravúr a férfi tanuló négypárevezősnek, mert előfutamában ötödik lett és kiesett. Ákos a középfutamában is remekelt, fantasztikus evezéssel hajszállal maradt le a döntőről. A délutáni kisdöntőben feltette a pontot egész napos teljesítményére, óriási hajrát produkált és élete legjobb idejével megnyerte a kisdöntőt, ezzel összesítésben a hetedik helyet szerezte meg.

Az újonc Szűcs Anita a legfiatalabb lányok mini egypárevezős számában elsőként ért célba, ezzel megszerezte a kalocsai csapat negyedik érmét. Remekeltek a lányok serdülő kettesben is, hiszen ők is hozták a legjobb idejüket, ami végül ötödik helyezést ért.

Az utolsó versenynap is szép kalocsai sikereket hozott. Női serdülő kettőpár evezős versenyszámban Kovács Renáta és Lázár Klaudia ötödikként zártak az előfutamban és kiestek. Mivel nem ez volt a fő versenyszámuk, ráadásul Klaudia sérülten versenyzett, a döntőbe jutás bravúr lett volna. A Tóth Gábor, Beck Ákos összetételű serdülő kettőpár evezősnek viszont sikerült meglepetést okozniuk. Fantasztikus evezéssel előfutam harmadikként jutottak tovább. Sajnos ezzel el is szállt az erejük, a középfutamban és a kisdöntőben is hatodikak lettek, ezzel megszerezték a 12. helyezést a 21 fős mezőnyben. Nagy izgalmakat tartogatott a tanuló egypárevezősök versenye, hiszen a 42 fős mezőnyben ott volt a KSE ifjú tehetsége, Lázár Dani is. Az előfutamát könnyedén nyerte, azonban a középfutam igen erősnek ígérkezett. Sokáig a harmadik helyen haladt a kalocsai fiú, ami a kiesést jelentette volna, de ezer méternél fantasztikus hajrába kezdett és lemorzsolta váci ellenfelét, ezzel döntős lett. A döntőben hatalmas csatát vívott a harmadik helyért, végül az utolsó kétszáz méteren lehajrázta riválisát, így óriási meglepetést okozva bronzérmet szerzett. Tanuló egypárban Jenei Attila 1990-es sikere óta nem volt kalocsai érem. A verseny utolsó érmét a vegyes mini kormányos négypárevezős szállította. A Szűcs Anita, Fekete Kinga, Fekete Balázs, Szabó Erik, kormányos Szabó Patrik összetételű egység ezüstérmet szerzett.

Az evezősök következő versenye a mohácsi Duna Kupa lesz augusztus végén.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó