Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

FM100-blog

Elveszett az atomerőmű alapköve

Szerző: Gábor János, KORONAcafé – 2014-10-03 10:51:33

Kétszer!

A mai KORONAcaféban sikerült lerántanunk a leplet a pont ma évfordulós Paksi Atomerőmű néhány jópofa rejtélyéről. Az apropó az 1975 október 3-i alapköletétel volt, amelyre nem ért oda Kádár János és úgy általában is elhibázták, hiszen a létesítmény szerkezetének nagy része már állt. Az akkori rendszer ráadásul nem is nagyon hitt az egészben: nem tartották nagy becsben az atomenergiához tartozó projektet. Ezért, vagy egyszerű hanyagságból aztán az alapkő is eltűnt - olyannyira, hogy az avatás után csak évekkel lett meg, véletlenül: egy markoló fordította ki a földből.

fotó: Tőzsdefórum

Nem ez volt viszont az utolsó alkalom, amikor nyoma veszett a hányattatott sorsú alapkőnek. Megtalálása után egy raktárban ácsorgott, újabb évekig, de már erre a helyre sem emlékezett senki. A kálvária a '90-es években ért véget - ekkor kerestette elő az emléket Kováts Balázs, aki számtalan más pozíció után a látogató központ felépítésén ügyködött, majd kommunikációs igazgatóként vezette is azt. Az összes döbbenetes sztorit tőle hallottuk - KATT a KORONAcafés podcastért, még több eddig szinte ismeretlen sztoriért, szó szerint a Paksi Atomerőmű alól:

Kováts Balázs (fotó: Paksi Hírnök)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

R.I.P. emberiség. Hacsak...


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó