Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Egy törzsőrmester volt az ámokfutó

Szerző: Korsós Éva, – 2012-03-17 07:49:51

Megnevezték a 16 afgán civil meggyilkolásával gyanúsított katonát.


Robert Bales törzsőrmester az az amerikai katona, aki a gyanú szerint a héten meggyilkolt 16 civilt Afganisztánban - közölte egy névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személy. Az afgán államfő pénteken hivatalában fogadta annak a két falunak a lakosait, ahol a mészárlás történt és kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az elkövető egyedül cselekedett. Karzai elnök csütörtökön azt követelte, hogy a NATO-csapatok hagyják el a falvakat és húzódjanak vissza a bázisaikra.

A mészárlás miatt súlyosan megromlott az amerikai-afgán viszony. Az amerikai elnök ugyan azt mondta, hogy az incidens nem befolyásolja a csapatkivonás ütemét, lapértesülések szerint azonban hivatalos körökben az óceán mindkét partján felerősödtek az Afganisztán elhagyásának felgyorsítását követelő hangok.

A 38 éves katonát már szerdán Kuvaitba vitték, majd egy szigorúan őrzött kansasi katonai börtönben fogják őrizni. A törzsőrmester katonai törvényszék előtt felel tetteiért, de a tárgyalás időpontját és helyszínét még nem tűzték ki. Ügyvédje szerint a mesterlövészi kiképzéssel rendelkező katona valószínűleg poszttraumás stressz szindrómában szenved.

Bales kétszer is megsebesült Irakban és nehezményezte, hogy ismét háborús bevetésre vezényelték. Az ügyvéd úgy tudja, hogy a katona a mészárlás elkövetése előtt szemtanúja volt annak, ahogy egy bajtársa egy robbanásban elvesztette az egyik lábát.

A jelentések szerint Bales vasárnap éjjel eltávozott bázisáról és két falu lakóit saját házukban lőtte agyon. A The New York Times egy meg nem nevezett amerikai hivatalos személyre hivatkozva azt állította, az ámokfutást "a stressz, az alkohol és a családi gondok kombinációja váltotta ki". Browne ügyvéd cáfolta, hogy ügyfelének gondjai lennének a házasságával.

 (hir24)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó