Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Dupla pénz az árvíz elleni védekezésre

Szerző: Gábor János, – 2010-06-01 09:46:28

Duplájára emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget az Orbán-kormány első, hétfői ülésén, ahol arról is döntött a kabinet, hogy újra elindítja a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításának előkészítését a Vékás Lajos-féle bizottság közreműködésével. Nagy Anna kormányszóvivő kifejtette: az Orbán-kormány kétszeresére emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget. Az eddigi 800 millió forintos forrást több mint 1,5 milliárd forintra emelte a kormány, vagyis ennyit kapnak azok a családok, akik segítségre szorulnak az árvíz miatt - jelentette be.

A másik döntés a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításához kapcsolódik, az új kormány ugyanis újra elindítja a Ptk. módosításának előkészítését a Vékás Lajos-féle bizottság közreműködésével - közölte Nagy Anna. Felidézte: az előző kormány működése alatt Vékás Lajos akadémikus és 19 munkatársa elkezdte a Ptk. módosításának előkészítését, ám 2007-ben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egyik szakállamtitkára közölte az akadémikussal, hogy a kabinet eltér az általuk összeállított tervezettől.

"Ezt a régi igazságtalanságot igyekszik orvosolni most a kormány", és újra elindítja a Ptk.-módosítás folyamatát a Vékás-féle bizottság közreműködésével. Vékás Lajos és munkatársai újra felhatalmazást kapnak arra, hogy elkezdjék, újrakezdjék a munkát - mondta Nagy Anna.

(MTI)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó