Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Csaltak a romániai népszavazáson

Szerző: Bneu Edina, – 2012-09-10 14:45:25

Módszeresen csaltak Romániában a választási bizottságok az államfő leváltásáról rendezett július 29-i népszavazáson, és helyenként a szavazatok 5-15 százaléka hamis volt. Ezt állítja a korrupcióellenes ügyészség főügyésze.



Daniel Morar beszámolt arról, hogy az ügyészség öt megyében nyomoz, és mindegyikben tucatnyi választási bizottság munkáját ellenőrizte.
 „Voltak olyan falusi körzetek, ahol napközben hatszáz, este nyolc és tizenegy óra között pedig négyszáz ember szavazott. Fizikai lehetetlenség, hogy fél percnél rövidebb idő alatt adta le mindenki a szavazatát” – hozta fel példaként a DNA vezetője.
Morar beszámolt arról is, hogy sok helyen tucatnyi név mellett szerepelt egyazon aláírás, a mozgóurnát pedig napközben is kiküldték, holott azt a szavazás megkezdése előtt kellett volna igényelni és az adott körzetben nem regisztráltak ilyen kérést.
"Nem létező személyi igazolvánnyal olyanok nevében adtak le szavazatokat szülőfalujukban, akik külföldön dolgoznak, vagy akik Afganisztánban teljesítenek katonai szolgálatot. Halottak is részt vettek és olyanok, akik börtönbüntetésüket töltik más településeken” – sorolta az ügyészségi vezető a Realitatea hírtelevíziónak adott interjúban.
Morar rámutatott, hogy a korrupcióellenes ügyészség nem a választási csalásokat vizsgálja, ez nem tartozik a hatáskörébe, hanem azokat az eseteket, amikor a döntéshozók, befolyásukkal visszaélve csalásra kényszerítették a választási bizottságok tagjait. A főügyész szerint ilyen esetekre utal az is, hogy feltűnően hasonlóak a csalások, vagyis módszeresen csaltak a népszavazáson, bizonyos minták szerint.
A DNA vezetője cáfolta azt a kormánypárti vádat, miszerint voksukért hurcolja meg az ügyészség az embereket, és üldözi azokat, akik a kampányban mozgósítottak. Morar rámutatott, nem érdekli az ügyészséget, hogyan szavaztak az emberek, vagy részt vettek-e a referendumon, hanem a csalásokat és a mögöttük álló korrupciós cselekményeket akarja felderíteni.
A DNA szerdán befolyással üzérkedés gyanújával bűnvádi eljárást indított Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára ellen. Dragneát azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy politikusi befolyását felhasználva csalásra bujtatta fel a választási bizottságok tagjait az államfő leváltásáról rendezett népszavazáson, az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében.
Július 29-én a román választók népszavazáson döntöttek arról, hogy leváltják-e a parlament által felfüggesztett Traian Băsescu államfőt. Az urnáknál megjelent szavazók túlnyomó többsége az elnök menesztésére voksolt, mivel azonban a részvétel nem haladta meg az ötven százalékos érvényességi küszöböt, Băsescu visszatérhetett az elnöki hivatalba.
(MTI)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó