Az idézett mondat persze Aranyosi Péteré, aki a legutóbbi Kalocsai Dumaszínházban töltött estje során abba a nem túl hálás helyzetbe került, hogy fogalma sem volt róla, fellépő társa mikor jelenik meg a függöny mögött, időben átvéve a szót. Ezt az okozta, hogy Badár Sándornak az előadás előtt még meg kellett jelennie a 42. Magyar Filmszemlén, a Magyarok menni Bamako c. dokumentumfilmjének Corvin moziban tartott bemutatóján. A rendezvényt szervező Korona Rádió ezért is volt kénytelen egy teljes órával kitolni a szokásos este 8 órás kezdési időpontot. A közönség soraiban ez aligha okozott zavart – attól a 20-30 rosszul tájékozottól eltekintve, akik 20 órára már rátapadtak a Kalocsai Színház bejáratára. Joggal voltak lelkesek, hiszen az Aranyosi-Badár páros végül hasfal-tájéki fájdalmakat okozó estje sokat ígért. Ezt a csordultig telt ház is jelezte – az előadásra már bő másfél hónapja nem lehetett jegyet szerezni.


A címben szereplő mondatot szervezőként hozzám intézte Aranyosi. A feladatom az lett volna, hogy dögös, kétoldali tüdőgyulladásos köhögést eresszek meg a függöny mögött, amiből egyértelműen tudja, mikortól foghatja rövidre mondandóját, mert megjött a váltás. A torkomat végül Badár kérésére nem kellett köszörülnöm, mert úgy döntött, megtréfálja a Showder Klubból és a Dumaszínházból évek óta ismert társát, és inkább a közönség hátsó soraiból figyelte Pétert, jól kivárva hogyan oldja meg az időhúzást.


A kitolódott félidőért kifejezetten hálásak voltunk, hiszen a Kalocsán harmad ízben fellépő Aranyosi vadonatúj poénjai mellett olyan slágerré vált jeleneteket is meghallgathattunk, mint a „perui indiánok”, amely már tényleg olyan, mint a többedszerre kóstolt alföldi halászlé: minél többször melegítik fel, annál finomabb és finomabb lesz.


A stílusos, önironikus Aranyosi-sztorikon kifeküdt telt ház, ha lehet még jobban padlót fogott a Pétert követő mintegy egy órás Badár-előadáson. A rögtönzéseiről, utánozhatatlan történetmeséléseiről híres humoristát a Filmszemle-bemutató, illetve az azt követő (feltehetően rohamtempóban megtett) sok kilométer kissé kótyagos „jó baráttᔠvarázsolta – mentségére szóljon: tényleg fárasztó nap végére érkezett Kalocsára. De hát ettől profi a profi: mindegy mi volt előtte, néhány perc alatt felvette az est és a közönség ritmusát, na meg két marokkal megragadta a történetei fonalát, amivel kezdetben szép komótos tempóban, majd, mint a pók, úgy körülszőtte hallgatóságát, hogy ha akartunk volna, sem tudunk szabadulni. De akart valaki egyáltalán? Maximum akkor, ha már végképp nem kap levegőt a nevetéstől. Badár a Bamako-raliról hazahozott történeteiből, na meg az örök baráttal, Szőke Andrással megélt közös kalandokból válogatott, hogy aztán két vállra fektessen mindenkit a szánhúzó kutyák tenyésztéséből fakadó bonyodalmakkal. Utóbbit persze a leginkább a háza környékén kódorgó macskapopuláció sínylette meg – nagyon…


Köszönjük uraim, rendesen hazavágtátok a rekeszizmainkat, de hát mi kértük, tehát úgy kell nekünk. A következő „edzés” időpontja: augusztus 27. A Korona FM100 a nyár „színházstop” végére a végtelenül jópofa Hajdú Balázst és a Karinthy-gyűrűs, „mindenki kedvence” Kőhalmi Zoltánt hívta meg (részletek a Dumaszínház menüben).

Gábor János