Az utolsó műszak a sztorija alapján átlagos zsaruthriller lenne, de sokkal több annál: olyan csapongó, természetes, izgalmas és megható, mintha tényleg rendőrök életét néznénk.

David Ayer fura egy filmes: szinte kizárólag a rendőrség kötelékében dolgozók érdeklik. Ő írta a Kiképzés-t, a Dark Blue-t és a S.W.A.T.-ot, ő rendezte a Nehéz időket és Az utca királyai-t. A két inkább tűrhető, mint jó film után nem gondoltam volna, hogy a természetesen szintén Los Angeles-i rendőrökről szóló Az utolsó műszak különösebb izgalmakat tartogat, de tévedtem. Ayer nem fáradt bele saját témájába, épp ellenkezőleg, most jutott el odáig, hogy valami igazán egyedit hozzon ki belőle.


Az utolsó műszak egy autós üldözéssel kezdődik. A zsarufilmek ordas nagy kliséjét láttuk már minden lehetséges szögből fölvéve, minden lehetséges helyszínen, minden lehetséges kimenetellel. De így még nem. Egy videokamera felvételén, a járőrkocsiból, a szélvédőn keresztül látjuk, hogy mi történik, de nem is ez az igazán érdekes, hanem a végtelenül komótos tempó, ami teljesen újszerűen hat a valóságtól teljesen elrugaszkodott akciófilmekhez képest. Hajtunk a bűnözők kocsija után, ahogy csak bírunk, de bizony néha beáll elénk egy másik autó, időnként nehezen vesszük be a kanyart, vagy ki kell kerülnünk egy járókelőt. A menekülő rosszfiúknak is hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük. Életemben most először érzem a moziban ülve, hogy ilyen lehet egy autósüldözés a valóságban.

Bujdosó Bori
[origo]