Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Helyi sport

Átadásra kerültek a műfüves pályák

Szerző: Rumi László, – 2012-08-23 15:30:25

Az elmúlt héten szombaton átadásra került a városi sporttelepen létesített két műfüves labdarúgó pálya. A délutáni programot a Méhecskék SE szakmai bemutatója, illetve 10 éves fennállásuk történetének legemlékezetesebb periódusait mondta el Faragó László elnök. Ezt követően átvágásra került a nemzeti szalag, melyet Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, edző, a Magyar Labdarúgó Szövetség tanácsadója, Losonczi László a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke és Török Ferenc polgármester végzett el. Ezután megkezdődött a várva várt villanyfényes Szent István Kupa műfüves bajnokság, melyben tíz csapat mérte össze a tudását. Ezúttal az első helyet büntetőkkel a Horgászbazár nyerte meg a Reptér Söröző előtt, harmadik helyen pedig az Index csapata végzett. Hagyományteremtéssel indult útjára a gálamérkőzés is, melyet a 93-ban bajnokságot nyert megyei első osztályú csapat, illetve a jelenlegi együttes vívott meg. A rutin és a pontosság, illetve a gyorsaság és a lelkesedés csatájában 2-2-es eredmény született, melyet a több száz néző tapssal jutalmazott. Ezzel a ceremóniával birtokba vehették a kispályás labdarúgást szeretők a műfüves pályákat, ahol már a mai napon megkezdődik a kispályás bajnokság.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Vereséggel kezdett a KFC


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó