Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

FM100-blog

52 hetes pénzkihívás!

Szerző: Füstös Éva, http://www.amiakonyhambolkikerul.hu/news/a52-hetes-penzkihivas/ – 2015-01-08 08:23:23

A nagy kékségben találtunk rá és közreadjuk,mert úgy gondoljuk, hogy érdemes. 

Rendszert visz az életünkbe, pénztáncánkba, bármikor elkezdhető, akát több különböző "lejáratú" megtakarításunk is lehet.

52 hetes pénzkihívás

52 hetes pénzkihívás

Még tavaly találkoztam ezzel a fajta pénzgyűjtéssel, de mivel én év közben találtam rá, így már nem fogtam bele. Tavaly máshogy spóroltam.

Kata oldalán és sok ismerősnél láttam egy fotót róla hogyan spórolnak hétről hétre, így ma utánaolvastam amerikai oldalakon is, és kidolgoztam én is táblázatba, hogy ne éljek vissza mások fotóival. 

Gyakorlatilag, amit eladtam ezt-azt mind eltettem, (ami már nekünk nem kellett) és meglepő, hogy mennyi mindenre nincs szüksége az embernek, ha körülnéz egy lakásban. Na és azt is megemlítem, a sok kicsi sokra megy nem légből kapott. Sok-sok kis összeg egész szép kerek összeg lehet a végére. Így megéri körbenézni otthon és használni az ingyenes hirdetőket. Én is ezt tettem ami nem kellett feltettem, körbenéztem van e olyan és ahol volt, ott nem gondolkodtam sokat olcsóbban tettem fel az enyém. Sosem tartott sokáig az, hogy eladjam mivel mindig az enyém volt a legjobb áron.

A lényege, hogy minden héten betegyünk a perselyünkbe az összeget, amit erre szánunk. Ezt mindenki maga döntse el, mi azaz összeg, amit be tud vállalni, mert ugyan az elején nem megterhelő, de a hetek elteltével, az év végéhez közeledve ez az összeg egyre magasabb.

Van, aki 25 Ft-tal emeli minden héten a betett összeget.

Tehát amit betesz hetente így alakul, 25,50,75,100,125,150….. És így tovább az 53. hétig. Ebben az esetben az év végére: 35,775.- Ft-ot sikerül megtakarítanunk.

Ha 50 Ft-tal kezdünk, és ezt emeljük 50 Ft-onként az: 50,100,150,200,250….

Így a végére 71,550.- Ft a megtakarításunk.

De természetesen van, aki 100 Ft-tal csinálja,: 100,200,300,400……. Az így kapott összeg:143,100 ft. Ez azért már szép pénz csak azt tegyük a szemünk elé, hogy az utolsó hónapban elég magas összeget kell betenni már a perselyünkbe.

Perselynek megfelel egy befőttes üveg is, csak jól dugjuk el a család és magunk elől, olyan helyre, amit nem látunk állandóan, hogy kísértés se legyen, hogy kifosszuk.

 

A tavalyi spórolásom szem elé téve szerintem mindig akad olyan, amikor el lehet tenni kisebb összegeket, szerintem (nem csak mi magyarok, de sokan) eladunk ezt-azt, amiből lehet eltenni valamennyit, ha nem is az egész összeget. 

Mi nem dohányzunk így néha egy virtuális cigarettavásárlással (fejben) is elteszem azt az összeget.

Szóval spórolni, ha ebben az országban ugyan nehezen is, de valamennyit így-úgy akár kifogásokkal is, de el lehet tenni.

És hát az év végén igencsak jól jön az összeg mindenkinél. Az már egy másik kérdés ki mire használja fel, vagy folytatja a gyűjtögetést akár.

Cél szerintem mindenkinél van, ki mire vágyik, ki mit szeretne megvalósítani, megvenni, már csak el kell határozni és belevágni.

Kitűzni a célt és nem feladni, kitartani, akkor tuti meglesz, amit szeretnénk.

Én titkos vágyam egy családi nyaralás. Egyrészt rég voltunk, másrészt a gyermekeinkkel max a Balatonig jutottunk, jó lenne az örömüket átélni egy tengerpartos nyaralással repülővel, mert még azon sem ültek. Szóval az én célom megvan, így a mai nappal folyatatom a tavalyi gyűjtögetést. Mivel én nagyobb dologra vágyom, ami nem 1 éves gyűjtögetés eredménye, és hogy kísértésbe se essek, az előző évi összeg bent csücsül a bankban lekötve.

Ki tart velem a következő évben és ossza meg év végén hogyan sikerült spóroljon???

Fent mellékeltem a táblázatot, amin látszik a gyűjtögetés eredménye, és van letölthető táblázatom is, így már csak ki kell találni ki milyen összeggel, gyűjtöget. Kinyomtatni a képet és kezdődhet a gyűjtés.

Mivel ide nem tudok feltenni táblázatot, Ide kattintva letöltheted, csak írd be felül a megfelelő összeget, alul katt a végső összegre és a gép kiszámolja, már lehet is nyomtatni. Legalul nézd van euros és Ft-os válaszd ki mit szeretnél. 

Erre a perselyes fotóra katt és az oldalon szintén ez a szimbólumra kattintással is letölthető a táblázat. 



Olvass tovább: http://www.amiakonyhambolkikerul.hu/news/a52-hetes-penzkihivas/

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó