Száz évvel ezelőtt a Titanic teljes sebességgel nekirobogott egy jéghegynek, két és fél órával később pedig az Atlanti-óceán mélyére süllyedt több mint 1500 férfivel, nővel és gyermekkel. Ez a szörnyű veszteség számos filmet, dokumentumfilmet és összeesküvés-elméletet ihletett meg. Vajon a filmek különböző változatai mennyiben segítettek megerősíteni avagy létrehozni ezeket a legendákat?
 
Cameron Titanicjában a hősnő anyja felnéz Southampton kikötőjében a gőzösre, és ezt mondja: "Szóval ez a hajó az, amit elsüllyeszthetetlennek mondanak." Talán ez a legnagyobb mítosz, amely a Titanicot körbelengi, véli Richard Howells. A népszerű értelmezéssel ellentétben a White Star Line vállalat érdemben soha nem állította, hogy a Titanic elsüllyeszthetetlen lenne, és senki sem beszélt erről a kétes tulajdonságról a tragikus események bekövetkezte előtt.

 
Bár a filmszínház a Titanic szörnyűsége után 15 évvel született meg, az első néma filmhíradók gyakran mutattak az eseményről felvételeket, de csak nagyon keveset magáról a hajóról. Ennek az volt az oka, hogy a Titanickal elsüllyedése előtt szinte alig foglalkoztak. A Titanic testvérhajója, az Olympic tulajdonképpen ellopta a showt nővérétől a Southampton és New York közötti 1911-es útja során.
 
Az egyik legjellemzőbb kép, amely a legtöbb Titanicról készült filmben helyet kapott, az az utolsó percekben is játszó zenekarról szóló filmkockák. A történet úgy szól, hogy a zenészek a menekülés helyett a fedélzeten maradtak, hogy muzsikájukkal tartsák a süllyedő hajó jajveszékelő utasaiban a lelket. Utolsó daluk a Közelebb, Istenem, hozzád című himnusz volt. A tragédiát egyik zenész sem élte túl, azóta is hősként ünneplik őket.
 
 
A szemtanúk beszámolói szerint a csapat végig a fedélzeten játszott, de arról vita folyik, hogy mi is volt az utolsó daluk. Néhány beszámoló szerint a zenekar ragtime-ot és popzenét játszott. Az utasnak – aki úgy emlékezett vissza, hogy az utolsó szám a himnusz volt – szerencséje volt, és még időben el tudott menekülni a hajóról. Soha nem fogjuk azonban megtudni, hogy mind a hét zenész meghalt-e, mindenesetre a himnusz olyan dal, amely tökéletesen illik egy romantikus film hangulatához.
 
Keveset tudunk a kapitány utolsó óráiról, de Smith kapitányt az emlékezet hősként őrizte meg, annak ellenére, hogy láthatóan nem vette komolyan a jégről szóló figyelmeztetéseket, és nem rendelt el lassítást, miközben jeghegyet jelentettek a hajója közvetlen útjában. "Tudta, hogy hány utassal és hány üres hellyel hagyták el az első mentőcsónakok a hajó oldalát, ő engedte meg, hogy a csak részben megtelt csónakok elhagyják a fedélzetet" – mondta az egyik kutató, Louden-Brown. Az első 65 férőhelyes hajó 27 embert vitt magával, de később sem fordultak vissza, hogy felvegyék a túlélőket.
 
 
"A történelem szerint Smith kapitány hősi halált halt. Szobrot is emeltek az emlékére. Történetek keringtek róla, amely szerint karjában egy gyermekkel úszik a fagyos vízben, de ezek sohasem történtek meg" – tette hozzá Louden-Brown. Smith kapitányt tartják felelősnek az összes hibáért. Nem adott ki általános érvényű parancsot a hajó elhagyására, ami azt eredményezte, hogy sok utas nem ismerte fel, mekkora veszélyben is van. John Graves egyetért azzal a felvetéssel, hogy azon a végzetes éjszakán "Smith, úgy tűnik, eltűnt az éterben." Úgy véli, hogy a kapitányon a trauma jelei mutatkoztak, amikor rájött, nincs elég mentőcsónak. "Lelkiállapotát jól illusztrálja az a tény, hogy az Olympic és a Titanic felépítését összekeverte. Az utóbbi sétafedélzete részben le volt zárva, mégis elrendelte, hogy innen kell a hajókba beszállni, nem pedig a tágas fedélközből."
 
J. Bruce Ismayról, a Titanic építésével megbízott cég vezetőjéről általában megegyeznek az állítások: mindenáron azon volt, hogy elmeneküljön a süllyedő hajóról, hátrahagyva utastársait, különösen a nőket és a gyermekeket. A kapitányt a gyorsításra ösztönözte, a hajó katasztrófájáról értesülve pedig elsőként ugrott a mentőcsónakba. "Minden egyes filmes úgy találta, hogy az árulás témája túl vonzó ahhoz, hogy ne kerüljön be a filmjükbe" – mondta Paul Louden-Brown. Ismay-t az Egyesült Államokban szinte mindenki elítélte, sajtókampány is folyt ellene.


Néhány túlélő szerint beugrott az első mentőcsónakba, ám a Lord Mersey vezette, a Titanic katasztrófáját vizsgáló bizottság szerint előbb segített más utasokon, s csak aztán lépett az egyik csónakba. Louden-Brown úgy véli, hogy a filmesek és a korabeli közvélemény is igazságtalan volt az üzletemberrel szemben. Ismay sohasem tudta lemosni magáról a megfutamodás szégyenének bélyegét, 1913-ban megtört férfiként vonult vissza a White Star Line-tól.
 
Cameron Titanicjának egyik leginkább érzelmekkel túlfűtött jelenete volt, mikor a harmadosztály utasait erőszakkal tartják vissza, hogy elérjék a mentőcsónakokat. Richard Howells szerint nincs olyan történelmi bizonyíték, amely alátámasztaná ezt. Az Egyesült Államok bevándorlási törvényei elég szigorúak voltak, hiszen a népesség rettegett a fertőző betegségek terjedésétől. A harmadik osztály utasai – skandinávok, szírek, örmények, kínaiak, oroszok, olaszok és britek – mind új életet akartak kezdeni az Újvilágban. A bevándorlási jogszabályok szerint a kikötéskor el kellett különíteni a bevándorlókat egészségügyi ellenőrzés céljából.
 

Minden utas hozzáférhetett a mentőcsónakokhoz, igaz az első- és másodosztályon utazók szállásai közelebb voltak hozzájuk. Tehát a harmadik osztály utasainak utat kellett találniuk a hajó labirintusában. A brit vizsgálat jelentése szerint a Titanic szerkezete és utasainak elhelyezése összhangban volt a hatályos bevándorlási törvényekkel.

mult-kor.hu