0 0

Jótékonysági sportolásra készülnek Hajóson

Egy 4 éves debreceni kisfiú és családja versenyt fut az idővel. Beni ugyanis egy genetikai betegségben, izomsorvadásban szenved. Az egyetlen gyógyszer, ami megmenthetné az életét, 1,3 milliárd forintba kerül. Lakner Kristóf, felesége Lakner Tünde, valamint baráti társaságuk Schauer Mariann és Vitális Szidónia az ő gyógyulásáért kezdett szervezésbe, aminek eredményeképp a következő hónapban nagyszabású jótékonysági eseményre […]

0 0

2024 adag pörkölt készül a városi majálison

Mint ahogy arról a KORONAfm100-on már beszámoltunk, A Városi Majális programjairól még április 8-án tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza, Kalocsa városának polgármestere, Zsikó Zoltán, a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Németh József, Venesz- és Életmű-díjas gasztronómus, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Hagyományőrző Bizottságának elnöke. Németh József akkor azt is elmondta, hogy […]

0 0

Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter kedden Kalocsára látogatott

Kalocsa a növekedés egyik központjában található, amely kiváló lehetőségeket biztosít egy város vagy közösség számára ahhoz, hogy fejlődési pályára álljon – hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter kedden Kalocsán. Navracsics Tibor a Városi Színházban tartott területfejlesztési fórumon kiemelte, hogy Kalocsa régiója hatalmas lehetőségek előtt áll, különösen a paksi beruházás és az új Duna-híd, valamint az ehhez kapcsolódó […]

0 1

Egy nyolcadik polgármester-jelölt is megméretteti magát a városban

Kőszegi Mihály kalocsai lakos, immár a nyolcadik polgármester-jelöltként indul a 2024-es helyhatósági választásokon. A jelölt, rádiónknak megerősítette a hírt és azt is elmondta, hogy teljesen független indulóként kíván harcba szállni a polgármesteri székért. Kőszegi Mihály, hosszú éveket töltött külföldön, csak nemrégiben tért vissza szülővárosába. Az időszak, amit kint töltött, és egy betegség, amelyet átélt, mind […]

0 0

Zenetanárok hangversenyére invitál a Kalocsai Liszt Ferenc iskola

Kalocsán április 19-én este 6 órakor a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola kamaraterme lenyűgöző zenei eseménynek ad otthont. A terem megtelik azokkal a vármegyéből érkező kiváló zenetanárokkal, akik különböző darabokkal szeretnék elvarázsolni közönségüket. A részletekről a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, Fehérvári István beszélt rádiónknak. Fehérvári István továbbá kiemelte, hogy bár az […]

Aktuális bejegyzések

Upcoming

10 órás zenei maraton

Minden egybe!

22:00 24:00

Válassz napot

00:00Hétfő

[...]

Részletek

Hungarikum

04:00Hétfő

04:00Hétfő

Minden hajnalban a legkirályabb hazai termésből szemezgetünk az Omegától Rúzsa Magdiig - két teljes órán át... színtiszta magyar!

Részletek

Zalán – Café

06:00Hétfő

06:00Hétfő

A kávészemeket kiválogattuk, daráltuk és most lefőzzük Neked. Reggeli párosunk a nagyvilág és szűkebb hazánk legizgalmasabb történéseiből és jelenségeiből szemezget érdekes riportalanyokkal, amelynek akár személyesen is a részesévé válhatsz!

Részletek

Zalán

10:00Hétfő

10:00Hétfő

Egésznapos kívánságműsor a KORONAfm100-on! Mondd el dalban, küldj zenés üzenetet családtagjaidnak, barátaidnak, vagy csak úgy! 78/567 662

Részletek

Tibi

12:30Hétfő

Tibi – Kultúra

18:00Hétfő

18:00Hétfő

Színes és hasznos programajánlatokat gyűjtünk csokorba, minden este!

Részletek

19:00Hétfő

[...]

Részletek

00:00Kedd

[...]

Részletek

Hungarikum

04:00Kedd

04:00Kedd

Minden hajnalban a legkirályabb hazai termésből szemezgetünk az Omegától Rúzsa Magdiig - két teljes órán át... színtiszta magyar!

Részletek

Füsti – Café

06:00Kedd

06:00Kedd

A kávészemeket kiválogattuk, daráltuk és most lefőzzük Neked. Reggeli párosunk a nagyvilág és szűkebb hazánk legizgalmasabb történéseiből és jelenségeiből szemezget érdekes riportalanyokkal, amelynek akár személyesen is a részesévé válhatsz!

Részletek

Füsti

10:00Kedd

10:00Kedd

Egésznapos kívánságműsor a KORONAfm100-on! Mondd el dalban, küldj zenés üzenetet családtagjaidnak, barátaidnak, vagy csak úgy! 78/567 662

Részletek

Zalán

12:30Kedd

18:00Kedd

Színes és hasznos programajánlatokat gyűjtünk csokorba, minden este!

Részletek

19:00Kedd

[...]

Részletek

00:00Szerda

[...]

Részletek

Hungarikum

04:00Szerda

04:00Szerda

Minden hajnalban a legkirályabb hazai termésből szemezgetünk az Omegától Rúzsa Magdiig - két teljes órán át... színtiszta magyar!

Részletek

Zalán – Café

06:00Szerda

06:00Szerda

A kávészemeket kiválogattuk, daráltuk és most lefőzzük Neked. Reggeli párosunk a nagyvilág és szűkebb hazánk legizgalmasabb történéseiből és jelenségeiből szemezget érdekes riportalanyokkal, amelynek akár személyesen is a részesévé válhatsz!

Részletek

Zalán

10:00Szerda

10:00Szerda

Egésznapos kívánságműsor a KORONAfm100-on! Mondd el dalban, küldj zenés üzenetet családtagjaidnak, barátaidnak, vagy csak úgy! 78/567 662

Részletek

Tibi

12:30Szerda

18:00Szerda

18:00Szerda

Színes és hasznos programajánlatokat gyűjtünk csokorba, minden este!

Részletek

19:00Szerda

[...]

Részletek

10 órás zenei maraton

00:00Csütörtök

00:00Csütörtök

[...]

Részletek

Hungarikum

04:00Csütörtök

04:00Csütörtök

Minden hajnalban a legkirályabb hazai termésből szemezgetünk az Omegától Rúzsa Magdiig - két teljes órán át... színtiszta magyar!

Részletek

Füsti – Café

06:00Csütörtök

06:00Csütörtök

A kávészemeket kiválogattuk, daráltuk és most lefőzzük Neked. Reggeli párosunk a nagyvilág és szűkebb hazánk legizgalmasabb történéseiből és jelenségeiből szemezget érdekes riportalanyokkal, amelynek akár személyesen is a részesévé válhatsz!

Részletek

Füsti

10:00Csütörtök

10:00Csütörtök

Egésznapos kívánságműsor a KORONAfm100-on! Mondd el dalban, küldj zenés üzenetet családtagjaidnak, barátaidnak, vagy csak úgy! 78/567 662

Részletek

Tibi

12:30Csütörtök

18:00Csütörtök

18:00Csütörtök

Színes és hasznos programajánlatokat gyűjtünk csokorba, minden este!

Részletek

10 órás zenei maraton

19:00Csütörtök

19:00Csütörtök

[...]

Részletek

00:00Péntek

[...]

Részletek

Hungarikum

04:00Péntek

04:00Péntek

Minden hajnalban a legkirályabb hazai termésből szemezgetünk az Omegától Rúzsa Magdiig - két teljes órán át... színtiszta magyar!

Részletek

Tyutyu – Café

06:00Péntek

06:00Péntek

A kávészemeket kiválogattuk, daráltuk és most lefőzzük Neked. Reggeli párosunk a nagyvilág és szűkebb hazánk legizgalmasabb történéseiből és jelenségeiből szemezget érdekes riportalanyokkal, amelynek akár személyesen is a részesévé válhatsz!

Részletek

Tyutyu

10:00Péntek

10:00Péntek

Egésznapos kívánságműsor a KORONAfm100-on! Mondd el dalban, küldj zenés üzenetet családtagjaidnak, barátaidnak, vagy csak úgy! 78/567 662

Részletek

Füsti

12:30Péntek

Füsti – Kultúra

18:00Péntek

18:00Péntek

Színes és hasznos programajánlatokat gyűjtünk csokorba, minden este!

Részletek

Dancefesztivál

19:00Péntek

19:00Péntek

... és ha a popzene nagyágyúi indítják a szombatot, záruljon a nap az esti bulira hangolással! A Dancefesztivál ideális bemelegítője, útnak indítója, vagy éppen aláfestője az "esti láznak".

Részletek

22:00Péntek

[...]

Részletek

00:00Szombat

[...]

Részletek

Hungarikum

05:00Szombat

05:00Szombat

Minden hajnalban a legkirályabb hazai termésből szemezgetünk az Omegától Rúzsa Magdiig - két teljes órán át... színtiszta magyar!

Részletek

Füsti – Popfeszt

07:00Szombat

07:00Szombat

Nálunk minden hétvégén fesztiválozhatsz és tucatjával hallgathatod kedvenceidet - az Abbától Dr. Albanig minden, ami a csövön kifér - pop, és klasszik, és imádod és jó kedvre hangol. Indulhatna jobban a hét vége?

Részletek

Füsti – Turmix

10:00Szombat

10:00Szombat

A műsor, ahol vendégeink csak arról beszélnek, ami Neked fontos. Ha véleményed van a kalocsai és környékbeli témákat illetően, akár a műsorban is hangot adhatsz ennek. A varázs-szám ismét: 78/567 662!

Részletek

Füsti

11:00Szombat

11:00Szombat

Egésznapos kívánságműsor a KORONAfm100-on! Mondd el dalban, küldj zenés üzenetet családtagjaidnak, barátaidnak, vagy csak úgy! 78/567 662

Részletek

Tyutyu

13:00Szombat

Tyutyu – Kultúra

18:00Szombat

18:00Szombat

Színes és hasznos programajánlatokat gyűjtünk csokorba, minden este!

Részletek

Dancefesztivál

19:00Szombat

19:00Szombat

... és ha a popzene nagyágyúi indítják a szombatot, záruljon a nap az esti bulira hangolással! A Dancefesztivál ideális bemelegítője, útnak indítója, vagy éppen aláfestője az "esti láznak".

Részletek

22:00Szombat

[...]

Részletek

10 órás zenei maraton

00:00Vasárnap

00:00Vasárnap

[...]

Részletek

Hungarikum

05:00Vasárnap

05:00Vasárnap

Minden hajnalban a legkirályabb hazai termésből szemezgetünk az Omegától Rúzsa Magdiig - két teljes órán át... színtiszta magyar!

Részletek

Tyutyu – Táncdalfeszt

07:00Vasárnap

07:00Vasárnap

Imádod a réges-régi magyar dalokat? Akkor vasárnap megéri korán kelned! A "táncdal fesztiválos" időket idézve szemezgetünk hazai gyöngyszemekből, három teljes órán át - minden héten.

Részletek

Tyutyu – Turmix

10:00Vasárnap

10:00Vasárnap

A műsor, ahol vendégeink csak arról beszélnek, ami Neked fontos. Ha véleményed van a kalocsai és környékbeli témákat illetően, akár a műsorban is hangot adhatsz ennek. A varázs-szám ismét: 78/567 662!

Részletek

Tyutyu

11:00Vasárnap

11:00Vasárnap

Egésznapos kívánságműsor a KORONAfm100-on! Mondd el dalban, küldj zenés üzenetet családtagjaidnak, barátaidnak, vagy csak úgy! 78/567 662

Részletek

Zalán

13:00Vasárnap

Zalán – TOP25

16:00Vasárnap

16:00Vasárnap

Amit az egész világ imád! Betárazzuk a hét legkirályabb 25-ös fogatát, hogy két órába sűrítve, rangsorolva tálaljuk Neked! Kövesd hétről hétre, hogyan muzsikálnak kedvenceid a legjobb 25-ös lajstromán!

Részletek

Zalán – Kultúra

18:00Vasárnap

18:00Vasárnap

Színes és hasznos programajánlatokat gyűjtünk csokorba, minden este!

Részletek

10 órás zenei maraton

19:00Vasárnap

19:00Vasárnap

[...]

Részletek

KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...