Nyaklánc
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Dr. Lala kapta idén a Jó ember-díjat

Szerző: Korsós Éva, forrás: inforadio – 2017-04-30 08:05:40

Balogh László bohócdoktor, vagy, ahogy inkább ismerik, Dr. Lala kapta az idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat. Az elismerést szombaton adták át Pécsváradon.

A kitüntetett méltatásakor elhangzott, hogy a díjat és azzal együtt Judit Hagner Németországban élő magyar szobrász simogató emberi kezet mintázó alkotását a díjazott önzetlenül végzett tevékenységével érdemelte ki: az elmúlt tizenhét évben mintegy százezer, kórházban fekvő gyereknek nyújtott segítséget a nevetésterápia módszerével.

Az 1954-ben született okleveles artista- és előadóművész kezdeményezésére jött létre 2000-ben a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, amelynek művészeti vezetője, majd kuratóriumi elnöke is lett. Balogh László és az alapítvány munkájáról 2014-ben Halász Glória rendezésében dokumentumfilm is készült Dr. Lala címmel, az alkotás több díjat is elnyert.

A bohócdoktori feladatokat Dr. Lala két fővárosi és két vidéki kórházban látja el, és heti rendszerességgel látogatja az orosházi Vadvirág Esély Klubbot, amely értelmileg akadályozott személyek napközbeni ellátásával foglalkozik. Társaival hetente körülbelül kétszáz gyereket látogatnak meg. Egy nap átlagosan 3,5-4 órán keresztül járják a különböző osztályokat.

A Jó ember-díjat tizenkettedik alkalommal ítélte oda a Káplár László Alapítvány, névadója, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére.

Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják. Az ünnepség után az újságíró családtagjai, barátai, tisztelői a pécsváradi várból elgyalogolnak a Zengőre, a bánáti bazsarózsák termőhelyéhez.

 

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Vicai nagy