Szilveszter
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Az év ipari vállalkozása a bővülő kalocsai ANDA Present

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2017-12-13 12:38:00

Kedden tartotta meg hagyományos év végi, ünnepélyes küldöttgyűlését Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara, amelynek örömteli kalocsai vonatkozása is van.

András Csaba átveszi az elismerést (fotó: keol.hu)

Hagyományosan ez alkalommal adományoz ugyanis számos kategóriában elismerő díjakat a szervezet a megye területén működők, kiemelkedő eredményeket elérő cégek, vállalatok, társaságok számára.

Az eseményen „Az év ipari vállalkozásának” járó megtisztelő díszoklevelet és díjat vehette át a kalocsai ANDA Present Kft, amely ezzel olyan illusztris sorba lépett be, amelyben rajta kívül például a kecskeméti Mercedes vagy a Knorr-Bremse fékrendszer-gyártó vállalat került 2017-ben.

Az elismerést András Csaba, a kalocsai telephely vezetője vette át, amelynek jelentőségéről, és a kalocsai üzem előtt álló nagy lépésekről András Attila ügyvezető-tulajdonos nyilatkozott a KORONAfm100-nak.

András Attila az idei "Kalocsáért" díjak átadásán - kitüntetettként

A sípszó után hagyjon üzenetet!