Fantasztikus nyár
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Magazin

Az Eagles beperelte a Hotel Californiát

Szerző: Korsós Éva, forrás:hvg – 2017-05-04 11:00:21

Az Eagles tagjainak a jelek szerint most lett igazán zavaró, hogy 2001 óta Hotel Californiának hívnak egy szállodát.

A Hotel California című slágerével híressé vált Eagles együttes beperelt egy mexikói szállodát, amelynek ugyanaz a neve, mint a daluknak.

A zenészek azzal vádolják a szálloda tulajdonosait, hogy azt a látszatot keltik, mintha slágerüket az ő szállodájuk ihlette volna meg. Felszólították őket, hogy változtassák meg a hotel nevét.

A szálloda már megnyitásától, az 1950-es évektől sokáig ezt a nevet viselte, aztán változtatott, de 2001-ben az új tulajdonosok ismét a régi elnevezést tették ki a cégtáblára. Az Eagles szerint éppen azért, hogy az ő hajdani slágerükből hasznot húzzanak.

"A vendégek, akik ebben a hotelban szállnak meg és vásárolnak, azzal büszkélkednek, hogy az Eagles révén híressé vált szállodában jártak" – olvasható az egyik Los Angeles-i bíróságon benyújtott keresetben. A rockbanda ügyvédje csatolta a Hotel Californiában vendégeskedett néhány amerikai turista véleményét.

A szálloda honlapja szerint véletlen egybeesésről van szó, és hamisak azok az állítások, amelyek szerint valaha ez a szálloda az Eagles tagjainak tulajdonában állt, illetve a zenészek itt kaptak volna ihletet a híres dalhoz.

Nem világos egyelőre, hogy a zenészeknek miért éppen most jutott eszükbe perre menni.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Puerto Rico csődöt jelentett


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Vicai nagy